Eddig még csak egyszer próbáltam élesben (Update 2018.03.24: most már 19-szer), de gyakran ránézek, hogy van-e elérhető autó a közelben, hol van a legközelebbi, és ez a nagy hátránya még mindig, hogy kevés autó van, és az is nagyon koncentráltan helyezkedik el a Belvárosban. Jó, tudom, az csak az én gondom, hogy Szentendrén szinte sosincs elérhető autó (az Uber bezzeg általában itt is elérhető volt, mert még Csobánkán, sőt Kisorosziban lakó sofőrök is használták az Ubert), de gyakran Békásmegyeren sincs, sőt a reptéren még egyszer sem láttam elérhető autót (Update 2017.01.15: időnként már előfordul a reptér környékén Taxify, de még mindig nem lehet rá biztosan számítani), pedig leginkább a külföldi turisták számára jelent előnyt a Taxify alkalmazása a többi budapesti taxitársaságéhoz képest. Hiszen a magyar utasok meg tudják találni, le tudják tölteni, és magyarul is tudják használni a City Taxi alkalmazását, a külföldinek viszont egyszerűbb letölteni a Taxify-t, amit tud használni Prágában, Helsinkiben, Tallinnban, Belgrádban, Bukarestben, Budapesten és még 10 másik városban szerte a világon angolul, csehül, finnül, észtül, szerbül, románul, magyarul és még 8 másik nyelven. Ehhez képest a külföldi turista, ha a Keleti pályaudvarra, vagy a Népligethez érkezik, akkor még talán szerencséje van, és tud rendelni, de ha a reptérre érkezik, és csak a Taxify alkalmazást töltötte le, abban a reményben, hogy azzal fog tudni taxit rendelni, akkor hoppon marad. A reptér kiszolgálásával az Uber sem volt mindig a helyzet magaslatán, de az Uber alkalmazásban legalább akkor is le lehetett adni a rendelést, ha nem jelzett elérhető autót, aztán a sofőrök eldönthették, hogy bevállalják-e, hogy messzire mennek az utasért, vagy nem, a Taxify alkalmazásban viszont nem lehet rendelést leadni, ha nincs a közelben autó. A legközelebbi autó távolságát viszont, úgy tűnik légvonalban mért távolság alapján méri, mert pl. a Lupa-szigeten is 2 percen belül elérhető autót jelez, ha Budakalászon van egy autó (pedig oda autóval egyáltalán nem lehet eljutni), sőt a Duna közepén is.
Egyébként maga az alkalmazás kiválóan működik (Uber koppintás), az alkalmazáson belüli fizetés ugyanúgy automatikusan történik, mint az Uberben, de lehet kártyával vagy készpénzzel is fizetni, az egyetlen, ami hiányzik belőle, az előrendelés, de ezt úgy tűnik, nem is hajlandók beépíteni, mivel minden sofőr akkor dolgozik, amikor akar, nem tudják garantálni, hogy adott időben, adott helyre értem tudnak jönni.
Érdekes, hogy Budapesten hivatalos taxicégként működik a Taxify, de úgy tűnik, ez nem mindenhol van így. Amikor Prágában Ubereztem, a sofőröm egyik telefonján az Uber, a másikon a Taxify alkalmazás ment, de nem taxis volt.
Összességében maga az alkalmazás jó, bár nem tökéletes, mert a szentendrei címemet időnként engedi beírni, időnként nem, általában pont akkor nem, amikor élesben szeretnék rendelni. Lehet, hogy ha mobilnetet használok, akkor, hogy spóroljon az adatforgalommal, csak a budapesti címeket tölti le. (Update 2017.01.15: úgy tűnik, ez ki lett javítva, 2017.01.02-án be tudtam írni a címemet rendeléskor) De lehet rendelni úgy is, hogy nem adom meg az érkezési címet. Viszont nagy hátrány, hogy kevés az autó, és túl koncentráltan helyezkednek el.
Update (2016.11.12): Tegnapelőtt Szentendrén is volt elérhető autó, úgyhogy sikeresen rendeltem egy 2,1 km-es útra otthonról az állomásig. A Taxify-nak az az előnye a többi budapesti taxialkalmazáshoz képest, hogy akkor sincs semmilyen felára, ha Szentendrén belüli utazáshoz rendelek (a többi társaságnál ilyenkor elvileg a Budapest határát jelző táblától indítják a taxiórát). Hátránya viszont, hogy ritkán van elérhető autó Szentendrén. Viszont ezen a bizonyos csütörtöki napon érdekes módon nemcsak Szentendrén, hanem Újpalotán is volt egy elérhető autó pont abban az utcában, ahova mentem, úgyhogy ott is rendeltem egyet egy 1,4 km-es útra (mivel ott csak 15 percenként jár busz, és a Futár szerint éppen lekéstem, valójában éppen elértem volna, de ha már megrendeltem, mentem Taxify-jal, ami közvetlenül a busz után érkezett, út közben meg is előztük). Időnként már a KöKi környékén is szokott lenni autó, ahonnan akár a reptérre is lehet rendelni 12-17 perces várakozási idővel, (update 2016.11.13: ma már közvetlenül a reptérnél is láttam egyet), Csepelen is láttam már egyet, meg Budaörs környékén is elő szoktak fordulni. Szóval lassan úgy tűnik kezdik benépesíteni Budapestet és környékét. Már csak az kéne, hogy lehessen előre megadott időre is rendelni, és akkor egyértelműen az első helyre kerülne a szubjektív rangsoromban. Érdekes, az Ubernél is sokáig tiltakoztak az ellen, hogy legyen időre rendelés, de aztán most már megoldották, hogy legyen, pl. Brüsszelben vagy Pozsonyban (és környékén) lehet előre megadott időpontra Ubert rendelni. Jó lenne, ha végre a Taxify is rájönne, hogy az utasnak is jobb, ha tud időre rendelni, és nem kell folyamatosan számolgatni, hogy mikor kell leadni a rendelést ahhoz, hogy ugyanakkor érjen oda az autó az indulási pontra, mint én tömegközlekedéssel, meg a sofőrnek is jó, ha tudja előre, hogy 20 perc múlva ott lesz egy utas, ne induljon el az ellenkező irányba, mert akkor utána fordulhat vissza érte.
Update (2017.01.15): 2017.01.01-ről 01.02-re virradó éjszaka nem nagyon volt elérhető taxi, se a City Taxinak, se a Budapest Taxinak nem volt elérhető autója Békásmegyer környékén, úgyhogy végül a Taxify mentette meg a helyzetet, mert bár náluk is összesen 1 elérhető autó volt egész Budapesten hajnali 0:05 körül, de az az egy szerencsére épp a III. kerületben volt. Igaz az éppen Aquincum felől ment befelé a városba, a Flóriánnál fordult. Megint csak hiányzik az előrendelési funkció, ha 23:50-kor megrendelhettem volna előre 0:20-ra Békásmegyerre a Taxify-t, nem kellett volna elindulnia befelé, megspórolhatott volna némi üzemanyagot, így viszont csak 0:10-kor tudtam rendelni, amikor ő is, meg én is kb. 10 percnyire voltunk Békásmegyertől. És hogy miért Békásmegyerre rendeltem taxit és szálltam le egy Szentendréig közlekedő HÉV-ről, hogy aztán taxival menjek ki Szentendrére? Azért mert Szentendrén éjszaka szinte lehetetlen taxit hívni. Most próbálkoztam a Taxi314-gyel (26/314314), de ott egyetlen autó volt, az is éppen Pesten, szóval nem tudta vállalni, hogy mire kiér az utolsó HÉV, addigra Szentendrén lesz, próbáltam hívni a Pilis/Dunakanyar Taxit is (26/311111), de nem vették fel. Persze némi esély lett volna rá, hogy valamelyik mezítlábas taxis bent lesz (utolsó HÉV-nél még szoktak lenni), de mikor -6°C volt kint, esett a hó, és gurulós bőrönddel jöttem haza Németországból, nem akartam megkockáztatni, hogy 2,1 km-t gyalog kelljen megtennem felfelé hazáig a HÉV-állomásról.
Update (2017.10.29): Már 14 sikeres rendelésen vagyok túl a Taxify alkalmazásával,így a használati arány alapján már egyértelműen (14:8-ra) vezet a City Taxival szemben, mégsem tudom egyértelműen azt mondani, hogy ez lenne a legjobb taxialkalmazás Budapesten az előre rendelhetőség hiánya miatt. Egyszerűen az első hely most betöltetlen a budapesti taxis piacon. Nincs egy olyan taxialkalmazás sem, ami minden szempontból megfelelne. Pedig 2-2,5 éve még volt ilyen, a WunderCar, abban lehetett előre megadott időpontra is rendelni, a tényleges helyre lehetett rendelni, a célállomást és a várható viteldíjat is látta az autós is, az alapján előre el tudta fogadni a rendelést, és mellesleg jóval olcsóbb is volt, mint a taxi, 1800 Ft-ért bármikor haza tudtam menni Békásmegyerről (és mindig volt autós, aki elvállalta a fuvart), és néha még Szentendrén az állomásról is sikerült WunderCarral hazamennem 660 Ft-ért, hajnali 2:47-kor. (Taxit még soha nem sikerült rendelnem Szentendrén hajnali 2 és 5 között.)
Most viszont azt mondom, hogy ha azonnali rendelésre van szükségem, akkor Taxify (aztán ha nincs elérhető autó, vagy több mint 20 percet kéne rá várni, akkor City Taxi), ha viszont előre megadott időre rendelek (pl. 1:02-kor felszállok az éjszakai buszra a Villányi úton és 2:00-ra rendelek taxit Békásmegyerre), akkor City Taxi. Bár arra is volt már példa, hogy 1:02-kor felszálltam az éjszakai buszra, rendeltem 2:00-ra City Taxit Békásmegyerre, 1:48-kor, amikor kiértem Békásmegyerre, még nem volt kiosztva a rendelésem, ellenben volt egy elérhető Taxify Békásmegyeren, úgyhogy lemondtam a City Taxis rendelést, és rendeltem Taxify-t, ami 1 perc alatt ott volt (és mellesleg ugyanaz a sofőr volt, akivel 3 nappal korábban Újpestről mentem haza Szentendrére :-)). Mellesleg már háromszor sikerült Szentendrén is rendelnem Taxifyt-t.
Update (2018.01.16): Múlt szombat hajnalban már negyedszer sikerült Szentendrén Taxify-t rendelnem. Igaz, hogy egy Zuglóban levő sofőr vette fel a rendelést 20 perces érkezéssel, de épp ezért akkor rendeltem, amikor még Békásmegyeren voltam, ahonnan 19 perc alatt ér ki a HÉV. Végül mégis ő ért ki előbb. Az a furcsa, hogy voltak közelebbi szabad Taxify-osok is, pl. Békásmegyeren élőben is láttam egyet világító szabadjelzővel, valamint ha Békásmegyerre mentem a térképen, akkor az alkalmazásban is láttam, de ha kimentem a térképen Szentendrére, akkor már csak ezt a XIV. kerületben levő autót láttam. Úgy tűnik a Taxify-ban a sofőrök egyedileg állíthatják, hogy ki milyen távolságon belül elérhető. Bár kicsit sajnálom szegény sofőrt, hogy kb. 20 km-t autózott üresen egy 2,1 km-es útért, de nem panaszkodott, úgy tűnik, ő tette lehetővé, hogy 20 km-ről is rendeljék, bár gondolom, ha látta volna, hogy hova megyek, nem vállalja el. Ráadásul pont lett volna egy elérhető szentendrei taxis is 1:30-kor az utolsó HÉV-nél, de azért mégis csak jobb egy Toyota Prius hibrid autóval utazni, mint egy régi benzinessel, 80 Ft-tal olcsóbb is volt, és 1200 Ft-tal kevesebb készpénz kellett hozzá.
Update (2018.03.24): Már 19 sikeres rendelésen vagyok túl, ebből 5-ször szentendrei indulással rendeltem.